Szerző: Fodor T. Gábor
Tapasztalataink alapján, a HR területén dolgozók gyakran olyan munkaidővel kapcsolatos kifejezéseket használnak a mindennapi munkájuk során, amit a Munka Törvénykönyvében nem találunk. Emiatt is okoz a cégek számára nagy gondot a törvény által meghatározott fogalmak helyes értelmezése. A továbbiakban nézzük meg ezeket az alap meghatározásokat.
A munkavállaló alapvető szolgáltatása a kijelölt időben (a munkaidőben) történő, rendelkezésre állás munkavégzés céljából.
A képlet látszólag egyszerű – egymástól jól elkülönül a munkaidő, amikor a munkavállalónak munkát kell végeznie, és a pihenőidő, amikor a munkavállalót ilyen kötelezettség nem terheli. Azonban a valóságban számos „köztes” időszak azonosítható, amely bizonyos szabályrendszer – pl. a magyar törvényi előírások – alapján pihenőidőnek, más – szintén kötelező előírások – különösen az uniós szabályok alapján munkaidőnek tűnnek.
Sőt, valójában a munkavállalónak számos kötelezettsége akad pihenőidőben is, így például nem veszélyeztetheti munkáltatója jogos gazdasági érdekeit. Érdemes megkülönböztetni egymástól a napi pihenőidő, heti pihenőnap, heti pihenőidő kérdését, hiszen fontos szerepet játszhatnak például a munkaidő-beosztásnál, ráadásul a munkaidő és pihenőidő rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazása (betartása) a munkaügyi hatóság kiemelt ellenőrzési területe.
A munkáltatónak széles mozgástér áll rendelkezésére, hogy meghatározza egy munkavállaló rendelkezésre állásának idejét, vagyis a munkaidejét. Egyes munkaköröknél azonban érdemes lehet például kötetlen munkarendet vagy munkaidő-keretet meghatározni. A munkaidő-beosztás szabályait főszabályként a munkáltató állapítja meg, azonban a kötetlen munkarend esetén lehetséges a főszabálytól való eltérés, így a munkáltató a munkaidő beosztási jogát a munkavállaló számára átengedheti. A munkaidő-keret megfelelő eszköz lehet a munkáltató számára, hogy úgy alakítsa a munkaidő felhasználását, ahogy azt a munkáltató igényei megkívánják.
A cikk teljes terjedelmében itt olvasható >>